Sirmione, a Garda-tó gyöngyszeme
Sirmione egy 4 km hosszú félszigeten fekszik a Garda-tó déli részén. Úgy nyúlik bele a tóba, mint nálunk Tihany.
Egykor halászfalu volt, napjainkban viszont az egyik legnépszerűbb turistaközpont. Ez köszönhető mérsékelt klímájának, fürdőjének, történelmi épületeinek és a várost körülvevő csodálatos tájnak.
Vitatott, de valószínűleg itt élt a neves római költő, Catullus is, aki szerint Sirmione az "összes sziget és félsziget gyöngyszeme".
A város már a Római Birodalom korában is igen jelentős volt. Konstantin császár idejében fürdőpalota épült itt, melynek romjai ma is megtalálhatóak a félsziget csücskében. Az utókor Grotte di Catullo-nak (Catullus barlangja) nevezte el.
A város jelképe a Scaligeri vár, melyet a tó vize vesz körül. A várhoz egy hídon megyünk át, majd a várkapun keresztül vezet be az út az óvárosba.
A Vízi-vár önmaga is egy csodálatos látvány, de tornyaiból elképesztően szép kilátás nyílik az óvárosra, és a környékre.
Azt mondják, hogy régen a várban élt egy Ebengardo nevű fiú és a kedvese, Arice. Békésen éltek, míg egy viharos éjszaka bekopogott az ajtón egy utazó, Eraberto, és vendéglátást kért. A házigazdák kedvesen fogadták. Az utazót lenyűgözte a lány szépsége, azonban a lány elutasította a közeledését. A férfi az éjszaka folyamán bezárkózott vele a szobájába, de amikor Arice megijedt és elkezdett üvölteni, a férfi leszúrta. Ebengardo meghallotta a kiabálást, berohant a szobába, meglátta hogy a lány meghalt, elvakította a düh és megölte Eraberto-t. A legenda szerint viharos éjszakákon még ma is ott bolyong Ebengardo szelleme a kastélyban és elveszített szerelmét, Arice-t keresi.
Sétahajózásunk alkalmával átkeltünk a vár gyaloghídja alatt, majd a kis öblön keresztül átmentünk a másik oldalra és onnan indulva kerültük körbe a félszigetet.
A bárkáról láttuk Maria Callas villáját, Catullus grottáit és a Boiola forrást is, ahol Sirmione termál vize a felszínre tör. A 65 oC hőfokú forrás a parttól kb. 300 méterre, 16 méteres mélységből tör fel.
Kedves „sofőrünk” időnként az ijedtséget hozta ránk, amikor szándékosan gyorsan ment, vagy úgy alakította, hogy a hajó annyira ringatózzon, mintha egy vihar közepébe csöppentünk volna. Pedig épp elég volt az a tudat, hogy milyen mély tavon lengedezünk. Legmélyebb pontja 346 méter. No, de ez hamar feledésbe merült, mert a látvány mindent felülmúlt. Fantasztikus volt a tóról nézve a Scaligeri vár
vagy a félsziget csúcsán lévő romok.
Utána sétáltunk még egyet a tó partján, gyönyörködtünk a szebbnél szebb növényzetben, a narancsfákban és a tavat körülölelő hegyekben.
Forrás: saját képek
|