utazasmania
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Élményeim
 
Érdekességek
 
Vendégkönyv

 
Róma 2016: Piazza Venezia és Campidoglio

Róma: Piazza Venezia és Campidoglio

 

Róma maga a történelem! Mintha az egész város egy nagy múzeum lenne.

A kövek, romok, épületek több korszakot ölelnek fel, sőt olyan is van, ahol egyik a másik romjaira épült. Így nehéz összerakni egykori képét.

Szinte minden helyhez, épülethez kapcsolódik egy-egy monda. Érdekes az egészben (kezdve az alapításról szólóval), hogy mondaviláguk tele van vérrel, ármánykodással, testvérgyilkossággal, önbíráskodással, és csupa olyan dolgokkal, amikért a saját szigorú törvényeik alapján is halálbüntetés járna. De a szereplők mégis megússzák ezt, sőt még példaképpé is válnak általa.

Sétánkat a Piazza Venezia-n (Velence téren) kezdtük, mely Róma legforgalmasabb tere, itt futnak össze a város legfontosabb útjai.

A tér a Palazzo Venezia-ról lett elnevezve, melyet II. Pál pápa építtetett.  A palota onnan kapta a nevét, hogy először Velence követségi palotája volt, majd egy ideig a vatikáni osztrák-magyar követség székhelye, az elmúlt században pedig Mussolini főhadiszállása volt. Jelenleg múzeumnak ad helyet.

Ennek a palotának az első emeleti erkélyéről szónokolt Mussolini az egybegyűlt népnek. Ugyanezen az emeleten volt a dolgozószobája is, ahol a lámpát még éjszakára is égve hagyta, hogy azt gondolják az emberek, hogy még éjszaka is dolgozik, miközben pedig az igazak álmát aludta.

Az épület mögött, a tér végében áll egy említésre érdemes ház, a Palazzo Bonaparte, ahol Napóleon édesanyja lakott fia száműzetése után. Itt értesült fia haláláról és halt meg végül teljesen megvakulva. Az öreg hölgy számára kis kiugró erkélyt építettek a palota sarkára, mondván hogy levegőzzön, és onnan szemlélhesse az alatta zajló eseményeket, s hogy őt ne lássák zárttá tették.  Amikor megvakult, gardedámja mondta el mi zajlik a téren.

A tér másik oldalán két templom látható: a S.Maria di Loreto templom, és a SS.Nome di Maria templom. Első látásra a két templom hasonlít, de a második templom több mint 200 évvel később épült. A Loretói Szűz Mária templom a Traianus Forumon  Traianus szentélye helyére épült.

S végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a II.Viktor Emanuel emlékművet (Monumento a Vittorio Emmanuelle II ), mely az egész teret uralja.  Talán nem is csak a teret, hanem az egész várost.

II. Viktor Emanuel szabadította fel országát az osztrák uralom alól, ő hozta létre az egyesült Olaszországot, melynek első királya ő volt. Középen az ő szobra áll.

Az emlékmű építésének célja az volt, hogy jelképezze Olaszország, a nemzeti egység megteremtésének dicsőségét.

Ez szép és jó, de talán nem ide kellett volna építeni a majd 3000 éves romok társaságába. Bárhonnan is nézzük, szinte beletolakodik a panorámába. Talán nem is meglepő, hogy többféle gúnynévvel illetik: Írógép, „Italia legnagyobb vizeldéje„ , Róma nyolcadik halma, Esküvői torta, Vittoriano.

Innen a Capitolium tér felé mentünk tovább, de mielőtt felmentünk volna a lépcsőn tettünk egy rövidke kitérőt Marcellus színházához (Theatrum Marcelli). Ez az egyetlen Rómában megmaradt antik színház, kör alakú alapjának átmérője elérte a 110 métert, nézőterén egyszerre 10-12000 római polgár foglalhatott helyet. A minél jobb akusztika elérése érdekében 36 speciális bronzedényt állítottak fel a színpad körül, és így a legtávolabb ülő néző is jól hallotta akár a suttogást is.

Az építés Caesar ötlete volt, lebonttatott néhány magánházat, és szentélyt, hogy helyet csináljon az építkezésnek. Magát az épületet Augustus építette és unokaöccsének, Marcellusnak ajánlotta.  Marcellus igen szép karrier előtt állt, a császár egyetlen lányát is hozzáadta feleségül. Politikai pályája is gyorsan ívelt felfelé, ám egy csúnya betegség gyorsan véget vetett a reményeknek, 20 évesen halt meg. A császár pedig elhatározta, hogy felejthetetlenné teszi Marcellus emlékét a rómaiak között. Ez az épület szolgált a Colosseum modelljéül. Ma több lakásra oszlik, és folyamatosan lakják.

A színházzal szemben három korinthoszi oszlop látható, ennyi maradt meg az i.e. 433 és 431 között épült Apollo Sosianus templomból.

Kis kitérőnk után visszasétáltunk a Capitolium térre (Piazza del Campidoglio), mely Róma egyik legfontosabb tere. 

Bár ez Róma hét dombjának legkisebbike, mégis a város leginkább tisztelt magaslata volt, hisz itt állt a legfőbb isten, Jupiter temploma, melynek romjai jelenleg is láthatók. A templom alapjainak kiásásakor találtak egy koponyát, mely a jósok szerint azt jelentette, hogy a hely, ahol Jupiter tartózkodásának székhelye lesz, az egész földkerekségnek lesz egyúttal a feje azaz Róma lesz a világ ura.

A dombon az antik időkben vár is állt. Mikor a gallok elfoglalták a várost, csak ez a fellegvár maradt a rómaiak kezén. A védők a hosszú ostrom alatt éheztek, de mégsem ették meg a Junónak szentelt ludakat. Az állatok ezt azzal "viszonozták", hogy hangos gágogással ébresztették fel az alvó védőket, amikor a gall katonák egy éjszaka felmásztak a sziklákon. A háború után a rómaiak szentélyt emeltek a dombon az istennőnek. A templom neve Juno Moneta (Figyelmeztető Juno) lett, ami a ludak egykori segítségére emlékeztetett. Mellette pénzverde működött, innen ered a pénz elnevezése (moneta, money) több nyelvben is. A régészek úgy gondolják, hogy nyitott tetejű templom volt, ahonnan figyelték a madarak röptét, hogy megjósolják a város által tervezett lépések kimenetelét. Az ókoriak minden fontos döntés előtt megkérdezték isteneiket, hogy vélekednek a tervbe vett cselekedetekről, illetve, hogy alkalmas-e a kiválasztott időpont, ha a válasz kedvezőtlen volt, akár a csatát is elhalasztották. A jóslatoknak két formája volt: a madarak röptének és számának megfigyelése, illetve az áldozati állatok belsőségeinek vizsgálata.

Ezekből az épületekből mára semmi nem maradt, de a régészek feltételezik, hogy a Santa Maria in Aracoeli templom helyén állhatott. A Santa Maria in Aracoeli (Szűz Mária az égi oltáron) templomot 1348-ban a lakosság építette hálából, amiért a Madonna megmentette őket a pestistől. Egy legenda szerint a templom onnan kapta a nevét, hogy Augustus császár ezen a helyen látta meg azt a karján gyermeket tartó asszonyt, aki rámutatott arra a helyre, ahol ült, és azt mondta: „Íme, Isten egyszülött fia oltára.”

Meg kell még említeni a birodalom legfontosabb állami okiratait őrző Tabularium-ot, melynek még részben álló falaira Michelangelo építette rá a ma is létező római városházát.

A városházát oldalról körbevevő paloták múzeumoknak adnak otthont, melynek egyike a Palazzo dei Conservatori, ahol az eredeti capitoliumi farkas bronzszobrát őrzik. A szobor alatt látható két gyermekalak (Romulus és Remus) eredetileg nem tartozott a szoborhoz, csupán a reneszánsz korban helyezték a farkas alá őket, utalva a Róma alapításáról szóló mondára.

A tér közepén 1558 óta az ókor egyetlen fennmaradt bronz lovas szobrának másolata látható, mely Marcus Aurelius császárt ábrázolja. A szobor eredetileg a Lateráni palota előtt állt, s sokáig Constantinus szobrának vélték. Ennek köszönheti megmenekülését, hisz Constantinus sokat tett a kereszténység elterjesztésében. A szobor eredetileg aranyra volt festve, s felemelt lába alatt egy barbár harcos feküdt, jelezve, Róma uralma ellen nem lehet felkelni. A legenda úgy tartja, ha majd ismét arany borítja, a ló fülei közötti sörény felharsan és kihirdeti az utolsó ítélet napjának elérkeztét.

A lépcsősor tetején Castor és Pollux, vagy másként a Diaskorusok (= Isten gyermekei) szobrok állnak. Nevük a latin szövetség ellen a Regillus tó partján (i.e. 499) vívott csatához köthető, ahol két “isteni ” ifjú jelent meg lovon, és vezette győzedelemre a rómaiak seregét. Később derült ki róluk, hogy nem mások, mint a görög mítoszokban szereplő ikertestvérek (Zeusz és Léda fiai) akiknek tiszteletét ily módon hiteles, kissé meglatinosított nevükön átvették. Ők egyébként az iker csillagjegy névadói is.

 

Folytatásban: Forum Romanum

 

Még nincs hozzászólás.
 
Legújabb videóim

 
Ajánló
 
Linkajánló
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2009-09-23
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!