Az Óperenciás tengeren is túl…

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…

Ismerős? De vajon hol is van ez az Óperenciás tenger?
A történet egészen a kalandozó őseinkig nyúlik vissza, akik portyázásaik során gyakran megfordultak a mai Ausztria, és Dél-Németország területén, az Enns folyó felső vidékén. Aminek német neve Ober-Enns, vagyis az Enns-en túli rész. Innen ered a magyar Óperenc(ia).
Bizony nem kis távolságra van ez hozzánk, és amikor még csak a ló volt az egyetlen közlekedési eszköz, valóban óriási messzeségnek számított. Nem csoda hát, hogy az emberek elképzelni sem tudták mi lehet arrafelé, ahol még a madár sem jár. Az ismeretlen területeket képzeletükben mesebeli hősökkel népesítették be, akiket különböző tulajdonságokkal ruháztak fel.

És akkor mi lehet az Óperenciás tenger? Nézz a térképre és máris látni fogod: a Bodeni-tó.
A Bodeni-tó után kezdődnek Svájc hóval borított óriási hegyei, ami mögött ott az ismeretlen. Vagyis az Üveghegyen is túl…

Ma már azonban Bregenzből (a népmesei Bergengóciából) jól karbantartott utak, alagutak vezetnek az Óperenciás tengeren túlra, vagyis Svájcba.

Ahogy átkelünk a magas, havas tetejű hegyek válnak főszereplővé, szinte festményként díszítik a tájat. A hegyeket néhol növényzet, néhol hó és néhol tehenek díszítik. Hogy tudnak ezek a legképtelenebb helyekre is felmászni?!

Régen a közlekedés, a kereskedelem is nehézségekbe ütközött a hely adottságai miatt. Nehéz volt az átkelés a sötét és veszélyes szurdokokban. Később a főbb útvonalakon hidak épültek. A monda szerint olyan helyekre csak az ördög képes hidat építeni.
A Szent Gotthárd-hágó hídjának építésénél is szívesen segédkezett a pokol ura. Persze, nem pusztán jó szándékból, ugyanis annak a lelkét kérte cserébe, aki elsőként átkel a hídon. A helyiek viszont kitoltak vele, mert egy kecskét hajtottak rá. Az ördög dühében egy hatalmas sziklát hajított a szorosba, hogy szétrombolja a hidat.
A monda akár igaz, akár nem, az ördög valahogy csak elérte, hogy a hidat róla nevezzék el. (Ördög-híd). A sziklát pedig „Ördögkőnek” (Teufelsstein) hívják.

Ördögöt ugyan nem, de szörnyet még ma is találunk az országban. A Jungfrau – Mönch – Eiger hegytrilógia harmadik tagja nem véletlenül kapta a „Szörny” elnevezést, ugyanis az északi falának az első sikeres megmászása előtt 61 hegymászó vesztette ott életét.

Az ország tele van szebbnél szebb vízesésekkel. Azt már megszoktuk, hogy a vízesés magas hegyről zúdul le, esetleg egy folyó kanyarulatában hömpölyög…no, de a hegyben! Így van ez a Trümmelbach gleccservízesés esetében, ahol 10 vízesés található a hegy belsejében. Egyszerre csodálatos és félelmetes! A víz olyan erővel és olyan robajjal zúdul egyik vájatból a másikba, hogy szinte beleremeg a hegy is.

És azok a csodálatos tavak! Állítólag bárhol járunk Svájcban, 15 km-es körzeten belül biztosan találkozunk valamelyik tó vizével. Ez hihető is, hiszen majdnem 1500 kisebb-nagyobb tava van.

Svájc nem csak természetben, hanem anyagilag is gazdag ország. Ami ebben a legfontosabb, hogy meg is becsülik azt, amit elértek. A pénzt igyekeznek országon belül megtartani.

Egy adoma szerint, amikor a Jóisten megteremtette a világot, akkor minden nép fiát megkérdezte, hogy mit szeretne kapni. A svájci szeretett volna magas hegyeket, szép tavakat, dús legelőket. Mindet meg is kapta. A végén megköszönte, amit az Úr adott és azt mondta, hogy szeretne még jól tejelő teheneket is, hogy a tejjel táplálhassa magát és a családját. Azt is adott az Úr a svájcinak. Az rögtön meg is fejte a tehenet, ivott a tejből, és nagyon dicsérte, hogy milyen finom. Megkérdezte az Urat, hogy inna-e ő is ebből a finom tejből. A Jóisten örült, hogy milyen boldog a svájci azzal, amit adott neki, osztozni akart az örömében, így elfogadta a pohár tejet.
- Finom a tej, Uram? – kérdezte a svájci.
- Nagyon finom! – felelte a Jóisten.
- Egy frank nyolcvan rappen lesz Uram! – kérte el az árát a svájci.

Tehát mondhatjuk azt is, hogy a svájciak anyagias emberek, de elnézve országuk gazdagságát… nem teszik rosszul.

És most térjünk vissza egy kicsit a múltba és ismerkedjünk meg Svájc legnagyobb legendás hősével, a kiváló íjásszal, Tell Vilmossal.
A monda szerint Tell Vilmos vadász a svájci Uri tartomány Altdorf városkájának közelében élt. Uri bíróját Hermann Gessler-nek hívták, aki egy különösen kegyetlen ember volt. Altdorf főtéren felállított egy póznát, amire saját kalapját akasztotta. Minden embernek, aki arra járt, üdvözölnie kellett a kalapot, úgy mint a bírót magát. Aki erre nem volt hajlandó, az őrszolgálat elfogta. Egy nap Altdorf-ba jött Tell Vilmos, egyetlen fiával, Walterrel. Átment a téren anélkül, hogy köszönt volna a kalapnak. Azon nyomban elfogták az őrök. Gessler, mivel tudta, hogy Tell ügyes íjász, ezért szabadságáért cserébe arra kényszeríttette, hogy a fia fejére helyezett almára lőjön. Ha eltalálja az almát, akkor szabad lesz.
Tell egy jó íjlövész volt, mégis rettegett, hogy eltalálja gyermekét. A bátor fiúcska biztatására azonban vállalta az alma lelövését, lőtt és az almát találta el.
Az apa ugyan bízott rutinjában, de egy tartalék nyílvesszőt is elhelyezett az övében. Amikor a helytartó megkérdezte: miért vett elő két nyílvesszőt a tegezéből, a vadász nyíltan a szemébe vágta, miszerint a második nyilat neki szánta, arra az esetre, ha az elsővel véletlenül a fiát találta volna el. A merész szavak hallatán a nagyúr dühbe gurult, lefogatta Tellt, s gályára hurcoltatta, hogy átkelve a tavon, örökös fogságba vesse. A rab viszont megszökött a hajóról, majd másnap lelőtte a várából kilovagoló zsarnokot, megadva a jelet a szabadságharcra, melyben a svájciak kemény küzdelemben legyőzték az ellenük felvonuló császári hadakat, s kivívták hazájuk függetlenségét.

Hogy ez a hős valóban létezett-e, nem tudni… hiszen ez az egész az Óperenciás tengeren is túl történt…
Aki nem hiszi, járjon utána:)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés